„S pirosan az égre Tűzmadarak szállnak”

posa_emlekev

  • 2014. június 13. (péntek) 15.00
  • Somogyi-könyvtár (Dóm tér 1–4.),
    1. emeleti folyóiratolvasó

Az Albumlapok Pósa Lajosnak és az Apró történetek című könyvek bemutatása
A SikerX Kiadó gondozásában megjelent köteteket bemutatja: Kun Miklós Jenő szerkesztő, Pósa-kutató

A 38 rövidebb-hosszabb írást tartalmazó Albumlapok Pósa Lajosnak című kötet célja, hogy – verseinek az ezredforduló tájékától örvendetesen gyarapodó kiadásait kiegészítve – a Gömör nagy szülöttének feledésbe merült érdemeit tárgyaló, a hangsúlyt az életmű értékeire és hatástörténetére  helyező irodalom is eljusson az érdeklődőkhöz, segítve a mainál árnyaltabb Pósa-kép kialakulását. A Pósáról alkotott mai kép ugyanis meglehetősen egysíkú…  Az Albumlapok, amely Pósa pályájának az egyik lehetséges keresztmetszete, talán pótol valamit könyvkiadásunk vele kapcsolatos mulasztásából.

Az Apró történetek versei felnőtteknek íródtak. A gyűjteményben helyet kapott darabok legtöbbje az 1880-as évek első harmadában keletkezett. A villanásnyi történetek jellemzője a népies-balladai hangvétel. Témájuk a kibékíthetetlennek tűnő társadalmi ellentétek, a gyakran a halálban kiutat kereső szerelmi bánat vagy csalódás okozta reménytelenség. Az évszázadnál is hosszabb Csipkerózsika-álmukból ébreszett költemények (melyek valamennyi jelentős antológia-szerkesztő figyelmét elkerülték) feltétlenül érdemesek az utókor megbecsülésére. Köszönet a miskolci Gintner Csilla képzőművésznek, Beleznai Kornél nyomdásznak és Apró Ferencnek, aki az elöljáró gondolatait „elkövette”, s ahogy megállapítja: a kötetben szereplő balladák meggyőzőn bizonyítják, hogy az 1880-as évek Pósája az Arany utáni balladaköltés jelentős alakja. (Praznovszky Mihály)

Szervezők: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Pósa Lajos Emlékbizottság

A könyvbemutató a Pósa Lajos Emlékév rendezvénysorozat része.

Share
A bejegyzés kategóriája: Június 13. (péntek), Könyvbemutató, SikerX, Somogyi-könyvtár
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.